 |
Periféria tesztrovatunk most a Logitech legújabb dobását
veszi nagyító alá, a játékvezérlők területén: a WingMan Formula GP duót, közülük
is elsőként a kisöcsit, a force feedback nélküli kivitelt.
Első benyomás
Ismét a Logitechnél szokásos igényességgel találkozunk
a csomagolás területén. Nagyon kompakt a kartondoboz, talán ezért is hagyták
le róla a felső fogantyút, ami a Dexxa kormány dobozát nagyon barátságossá tette.
Kinyitva a dobozt a térbűvészet egy remekművét láthatjuk, csaknem minden köbcentiméter
ki van töltve, a lehető legkevesebb felesleges töltelékanyag alkalmazása mellett.
Amennyiben később vissza szeretnénk rakni a kormányt a dobozába, nem árt alaposan
tanulmányozni az elrendezést, különben kellemes időtöltés lesz majd kitalálni
az adott alkatrészek és támasztékok eredeti elrendezését (más formátumban még
beleerőltetni sem nagyon lehet…). Most tűnt fel az is, hogy a Logitech csak
a dobozt zárja le ragasztószalaggal, bent, a zacskókba bújtatott dolgok nincsenek
leragasztva, ami nagyon megkönnyíti a kipakolást (esetleg később a visszarakást),
és kisebb a környezeti terhelés is…
Valójában minket a doboz tartalma izgat, amit
könnyen kirakodhatunk egy arra alkalmas felületre. A kormány, lévén nem force-os,
ismét rendkívül egyszerű szerkezetű: kormányszerkezet zsinórral, meg a pedálok
az összekötő kábellel. E fontosabb alkatrészek mellett találunk még jónéhány
brossúrát, útmutatót és regisztrációs lapot, de "komoly felhasználó"
az ilyenekhez csak akkor fordul, ha már szikrázik és füstöl a gép…
A kormány meglepően picikére sikeredett, főleg
Dexxa rokonához képest. Végülis érthető, nincs sokkal több technika benne, mint
az átlagos joystickben. (Az már izgalmasabb vállalkozás, hogy a force feedback
gépezetet is ebbe a tokba rakják a Formula Force GP-nél.) Az egységről sugárzik
az átgondoltság és a minőség. A kormány kellemesen nagy átmérőjű, izgalmasan
formázott, részben gumírozott felülettel, az egység rögzítése sokkal barátságosabb
az eddigi ipari jellegű konstrukcióknál.
Nagyító
A GP-nek talán egyik hátránya is az erős kisugárzása,
mert az ember hajlamos többet elvárni tőle, mint amennyit valójában nyújtani
tud. A formás kormánykialakítás elsőre nem esik kimondottan kézre, de rövid
időn belül megszokható; mármint, ha van kedvünk megszokni. Sajnos túl sok választás
nincs, egy fogása van igazán, másként csak elég esetlegesen lehet megragadni.
Korábban olvastam arról, hogy nem túlságosan eltalált
a kormány rögzítése, ezért erre kimondottan kíváncsi voltam. Az asztalra felszerelni
pofon egyszerű a szerkezetet, mivel mellőztek mindenféle tapadóalkalmatosságot,
csupán két bilincs szolgálja e célt. Elsőre fura és bizonytalan megoldásnak
nézhetjük a felül csavarható műanyag szorítókat, de hamar belátható, hogy ez
igenis zseniális megoldás, és a jó anyagminőségnek hála masszív is. Előnye nem
feltétlen a könnyebb csavargatásban van, ellenben az asztal alatt minimális
lelógást eredményez, ami sokaknak nagyon jól jöhet, felül pedig nem zavaróak
a szorítók. Ettől függetlenül nem árt alaposan megcsavargatni őket (ami nem
annyira egyszerű már), hogy megfelelően ráharapjon az asztalra, különben az
első kanyarban kezünkben marad a kormány. Szóval, apukák figyelem, fel kell
készülni a gyakori segélyhívásokra, ha a karácsonyfa alá ilyen ajándékot szánnak
kisebb gyerekeiknek… Két beilleszthető távtartó bakkal nagyon jól az asztalvastagsághoz
igazítható a bilincs. A bilincsek legkomolyabb hátránya viszont az, hogy túlságosan
kicsi az alsó túlnyúlásuk, így fizikailag nem lehet úgy lerögzíteni a kormányt,
hogy vehemensebb játékosok ne tépjék le az asztalról.
Nem is a tekergetés az ellensége, hanem a billegés:
ha magunk felé húzzuk a kormány tetejét, szinte az ölünkbe pottyan, mivel csak
az asztal pereménél van fixálva, az ellenkező csücsök csak pihen az asztalon…
és az eszköz önsúlyára nemigen számíthatunk, hogy a minket ellensúlyozzon. Ebből
is adódik szerintem, hogy egyesek nem tudnak megbékélni a szerkezettel. Ellenben
nem kell feltétlen a kormányba kapaszkodjunk, legalábbis, amíg nincs hidraulikus
rázópad is a székünk alatt, a feeling tökéletesebbé tételének érdekében. Számítógépen
autózni amúgy is másként kell némileg, mint egy igazi automobillal, főleg teljesen
analóg kormányok esetében. Tapasztalatom szerint sokat javít a vezetési kontrollon,
ha nem lógunk a kormányon, hanem csak határozottan kézben tartjuk, és a tengely
mentén a pontos tekerésre koncentrálunk. Ilyenkor viszont a Logitech is stabilan
fekszik, és ha a bilincseket jól meghúztuk, órák múlva sem moccan. Ismét: szimulátorok
előnyben, őrült arcade kormánybűvészkedés sokoldalúbb igénybevételt jelent.
Végszóként a kormány rögzítését illetően azt kell
kiemeljem, hogy iszonyatosan gyorsan fel- és leszerelhető a Formula GP. A nagy
menetemelkedésű rögzítőknek hála egy (határozott) csavarintással rögzíthető,
és fél pillanat alatt eltávolítható. Ezt jelentősen megnöveli a használhatóságot,
mert nem kell percekig bíbelődni szereléssel, ha éppen van egy negyed óránk
játszani. Bár az én InterAct V4 kormányom 4 ipari méretű tapadókoronggal és
két szintén drasztikus kialakítású rögzítőbilinccsel nagyságrendekkel jobban
épül rá az asztallapra (néha csak azzal együtt távolítható el… na jó, ez túlzás…),
értelmes használat mellett a Formula GP ugyanolyan stabil és funkcionális, és
a mobilitása sokkal jobb.
A kormány fogását nagyon feldobja a gumírozás,
jobb markolni, mint a sima műanyagot. A sárga szín kicsit meghökkentő, de lehet
vele élni. (Szerintem a piros sem sokkal nyerőbb.) A kinézete a sportkormányokat
idézi, ízlésesen barázdált textúrájú a közepe, a stilizát Allen-csavarok nagyon
Momo feelinget idéznek. Összesen hat nyomigálásra alkalmas dolog van a kormányon:
2 “kar” a kormány hátoldalán, amik valójában óriás, mutáns gombok, illetve még
négy gomb elöl a kormány küllőin. A váltókarok nagyon jól használhatóak, nem
feltétlen húzva, mint az igazi lapátos váltók a sportkocsikon, hanem inkább
a mutatóujjal oldalról megnyomva. Mint a Dexxánál, itt sem biztos, hogy így
gondolták a tervezők, de ahogy ott a tenyerelés, itt a nyomogatás nagyon kényelmes
és hatékony megoldás. Sajnos a hat gomb valójában csak négy funkciót takar,
mivel a küllők tetején lévők a hátsókkal azonos értelműek. Ez nem is baj, mivel
a Windows leginkább a 4 gombos eszközöket tudja lekezelni, a bonyolultabbak
saját meghajtóprogrammal jönnek. Sajnos a küllők tetején lévő gombok csak nagyon
ortopédül érhetők el, de igazából a hátsó karok miatt ki is maradnak a játékból.
A másik két első gomb jól “ujjra esik”. A gombok kinézetét ellenben nem tudom
mire vélni, amennyi ötletet a design-ba belevittek a tervezők, ahhoz képest
elég fantáziátlanok lettek. Vagy csak én nem látom bennük az ideát. Azért töröm
a fejem, ha rájövök, post-olok egy kiegészítést.
A pedálokra is maximálisan áll, hogy profi kinézetűek.
Lyuggatott pedálok, mint az igazi sportkocsikban, bár itt műanyagból. Szintén
finoman textúrázott a saroktartó, jól formázott az egység, és a Logitechnél
megszokott telefonmadzaggal csatlakozik a kormányhoz. Nemigen tudok róluk rosszat
mondani. Esetleg a kuplungot és a bal lábnak egy kialakított pihentetőt hiányolhatnék,
de ezt senkinél nem láttam még. És ha a játékoknál (és versenysportban itt-ott)
megszokott ballábas fékezést alkalmazzuk, akkor a ballábtámasz hiánya sem feltűnő.
Ismét egy jelentős eltérés a valóságos autóktól: játékpedáloknál az ember sarka
mindig érinti a földet, míg valóságban ezt nem illik és kényelmetlen is… De
úgy látom a játékpedálok így vannak tervezve, és így az egység vándorlása is
kordában tartható. Ilyen szempontból első osztályú a Formula GP pedálszettje:
nagyon stabilan áll, nem hajlamos a mászkálásra, ha legalább egy sarok ránehezedik.
Szőnyegen könnyebb a helyzet, sima felületen célszerű a pormentesítés, és a
gumitappancsok nedves ruhával való megtisztítása, így elérhető a maximális tapadás.
A fizikai kialakításon túljutva neki lehet állni a telepítésnek. Szabványos
joystick csatlakozóval van ellátva a kormány, tehát joystick port nélkül ne
is próbálkozzunk vele. Mivel nem egy spéci eszköz, egyszerűen egy 2 tengelyes
4 gombos joystickként kell a Windowsnak megadni, majd bekalibrálni, és azonnal
mehet is a gyorshajtás.
Szabványos eszköz lévén minden programmal hibátlanul
együttműködik. A 4 funkciógomb általában elég, bár néha elkelne több is. Nagyobb
probléma az érzékenység állításának hiánya, amit így csak a játékokban lehet
megtenni, már ugye akkor, ha van ilyen lehetőség az adott programban. Tapasztalat
szerint ahol mégsincs ilyen állítási lehetőség, ott a kormányok érzékenysége
vagy alapból jól el van találva, vagy mellékes a tényleges játékmenet szempontjából…
Az egyszerű felépítés és működés révén a többi analóg kormányhoz hasonlóan
pontosan és kitűnő reakcióidővel dolgozik a Formula GP. A gázreakció még mindig
nem az igazi, de eddig a legjobb. Úgy néz ki, hogy a mai joystickek és csatolójuk
nem képesek olyan átviteli sebességre, hogy a taposással szinkronban pörögjön
fel a motor. Ez persze csak üresben jön ki, de levon az élvezetből, amikor nem
lehet szépen túráztatni egy Dodge Vipert az indulás előtt :). Menet közben a
reakcióidők megfelelőek.
A Formula GP-nél nem túl evidens, de a Force változat
nyüstölése közben vettem észre, hogy a kormány (csak) kb 2x100 fokban forgatható.
Ez azt jelenti, hogy iszonyatosan direkt áttételezésű kormányművet kapunk, ami
normál személyautóhoz képest veszettül közvetlen, de még pályaversenyautókhoz
képest is elég szűk. Ez azt jelenti, hogy nagyon oda kell figyelni a kormányzásra,
mert kis mozdulatra nagyot ránt. Szerencsére leginkább sportkocsikkal kerülünk
szembe a játékokban, így relatíve kevésbé érezhető a túlzott direktség. Ha a
játékban jól lehet állítani a finomságot, holtjátékot, teljes eltekerést, akkor
a kis forgási szög részben korrigálható, de nagyobb érték a fizikailag nagyobb
szög. Összehasonlításképp az InterAct V4 közel 320 fokban forgatható a két végállás
között, ami jelentős előny, és emellett három fokozatban állítható az érzékenysége.
Analóg kormányról lévén szó a Formula GP jól használható még ezzel a korlátozott
forgási szöggel is, játék közben nem zavaró.
Összegzés
Mindent egybevetve kitűnő eszköz a Formula GP.
Egyszerűen nem kell tőle többet várni szolgáltatásokban és minőségben, mint
a Dexxától, ellenben stílusban egy külön kategóriát képvisel. Ára is ezt tükrözi,
a Logitech 20-30% felárat számít a márkanévért és a design-ért a házon belül
készülő Dexxához képest. Mivel a Dexxa is felcsúszott lélektani nettó 10 ezer
forint fölé, így már nem tűnik olyan hatalmasnak a differencia. Más, névtelenebb
analóg kormányok funkcióban talán többet tudnak domborítani, kinézetükben és
minőségükben azonban valószínűleg nem tudják megközelíteni a Logitechet. Aki
teheti és jó kormányt akar, biztosra mehet a Logitech Formula GP-vel. Akik pedig
a minőségből nem akarnak engedni, de a stílusban hajlandók kompromisszumra,
számukra is van a Logitechnek kínálata, Dexxa Steering Wheel álnéven. Amit a
Dexxa tesztjénél is mondtam, egy jó analóg kormány tökéletesen elég a játékok
maximális élvezetéhez, a force feedback jó dolog, de nem nyújt annyival többet,
mint várnánk.
A jelenlegi kínálatból a Logitech Formula GP az
egyik legerősebb versenyző. Apró hibáival meg lehet tanulni együtt élni, minőségben
és stílusban első osztályú, valamint funkcionalitásban, játszhatóságban is jól
megállja a helyét.
(karib)
|
 |