Tesztlaborunk eddigi vendégei talán mind olyan alkatrészek voltak, amelyeket többnyire azzal a tudattal vásárolunk meg, hogy az adott termék (alaplap, videókártya), bármennyire is szeretnénk, nem lesz hosszú életű. Mert eddig szinte minden évben bejött a Gordon-Moore-féle elavulási és túlhaladottá válási jóslat, Delphoi meg csak irigykedik.

Ezek szerint ugye évente kell arra számítanunk, hogy a processzorok teljesítménye megduplázódik, és minderre már hosszú ideje nem is szoktak ellenfogadásokat kötni. Mert úgy tűnik, semmi értelme. De nem ez az egyetlen területe a számítástechnikának, ahol ilyesmi trendek felfedezhetők, mert a vincseszterek kapacitása is irgalmatlan iramban nő, valamint az NVIDIA-nak sem kellett szégyent vallania, GeForce 2 Ultra kártyái valóban négyszer akkora teljesítménnyel kecsegtetnek, mint az egy éve bemutatott GeForce.

Aggodalomra persze semmi ok, mert mindez valahol nem szükségszerűségből alakul így, hanem sokkal inkább kényszerből, de ez az iparág kényszere, minket általában semmire sem kötelez. A software oldalnak még bőven van mit behoznia, tehát mi se kapkodjunk.

Vannak emellett olyan alkatrészek, amelyek akár több platformcsere után is használhatóak maradnak. Ilyenek többek közt a hangkártyák, bár itt is elvileg töretlen a fejlődés, az idei fény(hang?) évekkel a tavalyi előtt jár. Persze.

De említhetnénk a CD-ROM-okat, CD-RW egységeket is, ezek talán mind olyan holmik, amelyeknek hihetetlen gyorsulására sokszor és sok helyen mondják azt, hogy aha, naés, minek?... (A cinikus felhangokat ez esetben hagyjuk figyelmen kívül.)

Megítélésünk szerint a hangszóró egységek is ezen utóbbi kategóriába sorolandók, mármint a lassabban elavuló eszközökhöz, bár itt is történik ez meg az. Hiszen lassan már elmondható, hogy minden magára valamit is adó hangkártya digitális kimenettel érkezik, amely, az analóg lebutítást elhagyva, a hangminőség drasztikus javulásához vezet(het). Persze csak akkor, ha a hangfalunk képes fogadni digitális jelet. Mostani teszthardverünk pont ilyen.

Ráadásul a jobbak, mint a Creative is, minimum 2+1 darabos szetteket kínálnak, ahol a basszusláda jelentőségéhez valóban kétség sem fér. Jobb esetben úgy szól, hogy öröm hallgatni.

A Creative minőségi hangfalsorozatát egy idő óta a Cambridge SoundWorks logó díszíti, amely mögött mi egy hason nevű gyártóval kötött szorosabb együttműködést sejtünk. Egyelőre ez a logó egyértelműen a minőség letéteményese, csalódnunk most sem kellett. Amúgy a 2.1-es rendszerek, a Creative gyakorlata szerint, rendre egy nagyobb testvérből kihasított megoldások, amely valami platformstratégia-szerű megközelítést sejtet. A nagy testvér jelen esetben a Cambridge SoundWorks FourPointSurround FPS2000 Digital, a Creative egyik csúcsterméke, amelyről csupa jót, és megint csak jót mondhatunk. Egyszer kell meghallgatni, illetve csak egyszer kell rácsodálkozni, hogy ennyi pénzért vesztegetik, és máris vihetjük haza... Nem kevésbé extra termék a SoundWorks Digital 2.1 sem, amelyet annyira megkedveltünk a rövid teszt alatt, hogy azóta már saját színekben versenyez.

A hangfalrendszer mind kinézetre, mind tulajdonságait tekintve felettébb meggyőző, végig minőségi anyagokból épített, nem holmi csörgő-zörgő hangdoboz. A fa basszusládába épített erősítő közvetlenül fogadja a digitális jelet (koaxiális S/PDIF input), persze, ha van honnan, amelyet valami brutális módon vezet ki a hangdobozokig, meglepő tisztasággal, és meghökkentő dinamikával. Mindez azért is furcsa, mert a szatellit sugárzók mindössze 8-8W-osak, míg a basszláda 24W-ot teljesít. Ezek természetesen az RMS szabványú teljesítményértékek, a csak sokkal jobban hangzó PMPO itt épp 420W, de ez valójában semmit sem jelent, hiszen a PMPO értékeket nagyon könnyű manipulálni. Feltehetően ezért nem minősül ipari szabványnak.

Persze nem muszáj digitálissal hajtani az erősítőt, szimpla analóg jelet is adhatunk neki, ekkor azonban ne felejtsünk el lemondani a végeredmény tisztaságáról, az erősítő az analóg jelet kissé zajossá teszi, bár ez még korántsem okoz akkora gondot, a dolog megoldható, a jelforrás és az erősítő állítgatása általában elfogadható eredményt hoz.

A Creative állítása szerint ez az első 2.1-es digitális rendszer, amelyet rövid vizsgálódás után mi sem cáfolhatunk meg. A háromrészes szett hatalmas dobozban, kellő hosszúságú kábelezéssel (minőségi, két eres, réz kábelek) érkezik, és bár a basszládát külső tápegységre kellett kötnünk (szintén tartozék), a minimális kényelmetlenségen felül semmi gondunk nem volt vele.

Sajátságosnak tűnik a Creative koncepciója, hogy mindent a basszládára zsúfol. Mindkét analóg bemenet, az S/PDIF csatlakozó, a hangerőszabályozó, valamint természetesen a tápcsatlakozó is itt található. Egyedi megoldásként a hangerő potméterét egy hosszú kábellel vezették ki, amely a basszus doboztól viszonylag messzire elér. Állítgatása, analóg eszközről lévén szó, ugyan kissé nehézkes, mivel a szinte teljes körben elcsavarható potin nehéz pontosan belőni a kívánt szintet, könnyedén ordítósra, majd pedig suttogósra állíthatjuk, persze önhibánkon kívül. A dolog mindenesetre megszokást igényel, de semmi több. Sokszor érdemes magán a hangkártyán állítgatni a megfelelő csatorna hangerejét, finomabban skálázható ily módon.

A 30-20000Hz-es frekvenciatartomány annyi, amennyinek lennie kell, a jel/zaj viszony, ha a digitális jelet vesszük, gyakorlatilag nulla, analóg jel esetében nincs megadva, bár ez inkább a hangkártya oldalán támasztott elvárás általában. A szatellitek is fás kongásúak, bár minderről a doboz is tájékoztat. Amúgy pedig nem túl nagyok (12cm), de a hangzás így is remek.

Jár még hozzá egy sztereó audio kábel, egy RCA to RCA kábel, egy RCA to mono kábel, illetve mindenféle rögzítő alkalmatosság. A használati utasítás pedig minden egyéb kérdésre választ ad, kezdve a két analóg bemenetnek a digitális melletti használatától, a basszláda korrekt elhelyezésén át, a zaj és a torzítás minimalizálásáig. Valamint ne feledkezzünk meg a 3 évig terjedő garanciáról sem.

A Creative/Cambridge SoundWorks Digital 2.1 hangrendszere vitán felül az egyik legjobb ebben a kategóriában, érdemes komoly tényezőként kezelni. Lajkó Félix, Anthony Pappa, az ACDC, de még Maria Callas is szerette...

(keopsz)

F Ö L D E L É S

Egy dolgot szeretnénk leszögezni, rögtön az elején: audiofilek, hangtechnikusok "kíméljenek"!

A számítógépes hangfalak hihetetlen fejlődésen mentek keresztül az elmúlt években. Kicsit keményebben fogalmazva (amit a Földeléseknél már megszokhattunk...), 3-5 évvel ezelőtt a zene és a számítógép között végtelen távolság húzódott. Itt természetesen nem stúdiókban használt célhardverre gondolunk, hanem a PC-re, amin Windows, netán Linux, de mindenképpen valamilyen operációs rendszer fut, amin szöveget szerkesztünk, amivel internetezünk és amihez mellesleg csatlakoztatható valamilyen hangfalpárocska.

Nagyjából mindegy volt, milyen márkájú "hangfalakat" veszünk a géphez, a szerepük alig volt több, mint a PC-speaker kiváltása. Az mindenesetre bizonyos, hogy komoly zenét (nem csak komolyzenét) őrültség lett volna hallgatni velük.

A technika, a hangkártyák és a számítógépes játékok fejlődésével (illetve a piaci igények bővülésével) azonban hamar elhagytuk az őskort. A mai jobb hangfalrendszereket nem lehet összehasonlítani 3 éves elődeikkel. Jellemzőjükké vált az alacsony zajszint, tiszta hangzás és meglepően jó minőség az árakhoz és a méretekhez képest. A tendencia tehát pozitív. Akár Altec Lansing-ról, akár Klipsch-ről, akár Videologic-ról, illetve Creative-ről van szó, mindegyik gyártó/forgalmazó rendelkezik high-end PC-s hangfalkészlettel.

Persze annak is megvan az oka, hogy egy jobb, nem számítógépes hangfalpárért százezreket fizethetünk. Az ilyen irdatlan árakhoz egy (jókora) cseppnyi sznobizmus is hozzájárul, de merészség lenne az egészet a divat kontójára írni.

A távolság a PC-s és nem PC-s hangfalak között tehát folyamatosan csökken, de napjainkban még létezik. Véleményünk szerint 3D-s játékokra, DVD-zésre, MP3 és zeneszámok hallgatására már tökéletes a Creative rendszere, Paganini-vel azonban még egy picit (talán nem is olyan picit) várni kell. Nincsenek rosszban (mármint Paganini és a Creative), sőt, jó ismerősök, de az igazi barátság még odébb van.

(Parci)